A szervezkedés elkezdődött

Golyó nem vesz részt a túrán
Keressük azt a személyt, aki vezet, ha van ötleted, jelezz vissza, 3 nap az indulásig.
.

Szerda délután önkénteseket várunk a tréler összeállításához

Csütörtökön este 7-kor mindenkinek találkozó a csónakháznál és a Deákban. Hajók a trélerre, csomagok a Mercire.

Aki bérelt hajóval jön, az a csónakházban várja a fuvart, a többiek a Deákban gyűlnek.

Egyes kajak 7 db (Car, Lev, Flo, HeP, Sku, Gab, Ger)

Kettes Kajak 3 db (Zol/Mol, Lal/Pil, Árpi)
Kenu 1 db (Cser/Zoz)
ez összesen 11 hajó


Nem látja a Fától az Erdőt.
Cserez. (bocsi a kiegészítésért -flo)Cserez= A Cserezeknek minimum olyan cserzett az arcuk mint FaNándinak a célbaéréskor, képesek a lovon ülve aludni az esőben miközben a várost figyelik, mint ClintEastwood. Testüket kemény próbatételekben szerzett hegek borítják, a pálinkát úgy issza mint a vizet, és be tud foltozni egy 2literes kólásüveggel egy léket kapott kenut. Tudja az időjárást befolyásolni amit időjárásjedizésnek hívunk, azt is Nagymester szinten bírja, tudnak szemmel felhőt kergetni, esőfelhőt oszlatni, sőt akár az eleredt esőt is megállítani. Ezek bármelyikének nem teljesítésekor már buktadbazdmeg. Na ezaz. Idén újra tiszteletbeli cserezeket nevezünk ki! :) -flo

Évek óta vártuk, most megtörtént, a Google frissítette a Map és Earth térképeket, végre látszik Esztergom, illetve az egész Garam megnézhető.


sPanifert HOZZÁÁÁL!!


elindítottam egy régi fotós albumot, itt megnézheted:
http://picasaweb.google.hu/bulivolt
ha van fotód bármilyen buliról, hozd el, szkennelem, és felkerül
(1990-esévek elsőfele...NemesGabi: ÚÚristen egy igazi maroktelefon! Arca teljes transzban, ajkai felduzzadtak mint előszopónak a gruppenfilm felvételén.. :)+ fülbevaló, metálfekete popperraszta, Tina Turner hónalja a mellkasán -flo )

Pénzügyek: az indulás napján mindenki zsebéből kiröppen egy tizes, ebből 3 a busz, 5 a Merci, plusz pályamatrica.


Zoli parancsa: az indulás előtti nap felkerülnek a hajók és a csomagok a Mercire/trélerre. A csónakház este 8-ig van nyitva, a Merci odamegy, és a bérlők együtt felpakolnak. Onnan a Merci a Deákba :) megy, ahol a többiek csomagot, csónakot felpakolnak. Onnan a Merci zárt helyre me
gy.
Így másnap reggel hamarabb lehet indulni. Ez van, n
incs kibúvó, nincs Trafónál csomaggal baszakodás.

Idei Kalap-Divat, Jura hozza 10€ összegért, a képen látható modellfiúnál lehet igényelni

Az idei túra 2008. aug. 001.-én kezdődik. Garamra megyünk, Zólyom - Esztergom távon.
A felkészüléskor számíts arra, hogy nincs minden bokorban ÁBÉCÉ, nem úgy, mint a Rábán, ezért konzervekkel készülj, ne hagyd otthon a szúnyogriasztót sem.

Kenutúra bemelegítés- Pilismarót - Hemő képek: http://picasaweb.google.com/hemerazs

Ma beszéltem Koós Lacival, a fuvar 45.000.-Ft 18 személyes klímás busszal, ha a táv 150 km. (Zólyom kb 116 km) plusz autópálya díj.

A létszám miatt kérek mindenkit, jelezzen vissza, hogy milyen hajóval, hányan jön.



Dilemma: Zólyomból, vagy 21 km-el feljebb, Besztercebányáról induljunk? Ha feljebb indulunk, akkor Z. környékén kell táborozni, a gyárak közt, a víz alacsony.
Ha Z-ból indulunk szárazföldi támogatással, akkor meg lehet állni útközben, egy várat megnézni, Flo tudja, miről beszélek, de közben megtaláltam a Flickr-en:



A Hajókat a tréler viszi, a cuccok egy részével együtt.

Csapatok, létszám, hajók, táv: (n.a.=nincs adat)

Busszal jön:
1 Carlos
2 Levi
3 Flo
4 HetiPeti
5 Molly
6 Pilu
7 Cserkó
8 Zozó
9 Hemő
10 Lala
11 Gamester
12 Bobika
13 Yoda
14 Tusy
15 Sku
16 M.Geri
17
Árpi


Carlos - kék Manitou kajak - végig
Levi - kék Manitou kajak - végig
Flo - 1. sz. svéd kajak - végig
HetiPeti - 1. sz. svéd kajak - végig
G.Zoli//Molly - Necki Gané - végig
Stve//Áki - gumicsónak - eleje
Cserkó//Zozó - kenu - végig
Hemő -még tudatlan
Lala//Pilu - Necki Gané - Lala végig, Pilu keddig
Gamester - egyes kajak - végig
M.Gergő -
kék Manitou kajak - végig
Bobika - talán két napra Tusyval
Tusy - talán két napra Bobival
Yoda - n.a. - n.a.
Árpi - kettes kajak - végig
B.Norbi - Opel - első napok
Sku - tengeri kajak - végig
S.Bazsi - n.a - végig
BedőTomi - babapisiltető a túrán 1 éjszaka
Ottó//Golyó - Merci - végig
AndOr - Suzuki - keddtől

Hajók: ~ 13
Barmok: ~ 20

Kötelező Felszerelés!!::
A hajók rögzítése végett MINDENKI VEGYEN 1 (EGY) DB NORMÁLIS SPANIFERT!!


Várom a visszajelzéseket, kérdéseket!


sku

A plató

Bele kelletet mászni

Nem vizen készült a köv. videó, de sebaj:

Nana


Gyerekek, bandi bácsi már 7.50.-kor a hajóház fele tartott, de ti megint :) sehol!!
Így visszafeküdtem várni. Ha ez mégegyszer előfordul megba....tokat, és jól nem várlak + :) :)!!

Ez megint vmi qrvajól sikerült!
Garatula mindenkinek!

Kreatív társaknak felhívásként közölném, lassan (hál istennek!) szükség lenne a GRAMM GARAM 2008 víziturha le(o)gólyára!
Sku-én ugyanúgy aludtam, csak mert kölcsönadtam egy ikerfaternak a hálózsákomat, jól meg is fáztam..viszont minden tiszteletem a májamé!

Szombat, időjárás.

Megvolt a buli, én a hálózsákom nélkül aludtam szénnéázva a sátorban, de tetszett. Nem sok képet csináltam, ide is elfér, Hemő mester viszont fotózott, azok mennek a nagy albumba.
a fotók előtt mindenképp Flo ébresztése a hivatalos indulás UTÁN másfél órával:



A szombati időjárás a weather.com szerint: weather.com
A bbc.co.uk szerint: BBC

Ha nem esik, megyünk, reggel tali a faháznál.
(Ha Hemőt jól értettem, Zoli és néhány vakmerő esőben is indul?...)

Az ünnepelt az útra készül tálca sörrel, és saját 2007-es fruit-mix vegyigyümi pálesszel.

Mindenki az időjárás galaktikus (jedi alapú) jó irányba forgatásával törődjön addig is.

Ja, hogy emlékezzünk: ilyen időben táboroztunk Rábahidvégen

"Hugyecz Andor [giga] (936) Üzenek



Hello mindenki!

Ki Hemő bulira készül, szurkoljon,
hogy eső nyakunkba ne hulljon.
Maróti homokot ne fújja a szél,
villám az arcunkat ne csapja szét.
Had legyen jó mulatság, dínom dánom,
és mindenki ott legyen kerek e világon.
Tehát most mindenki tegy össze kezét,
Hemő nagy buliját ne a rosszidő b.ssza szét!"

HetiPeti reakciója:

"Hetényi Péter [Heti Peti] (674) Üzenek



Sajnos ezt most kihagyom apukás teendők végett.Az Erő legyen veletek!!! Üdv.Heti Peti"


go!

Sóhaj

Vazzameg az idő ki akarja nyírni a Hemő29 lett-es rendezvény kenutúrás főpróbát (ál K5)!!
Felvetés: amennyiben nem sikerül vízen tölteni a szombatot (15-17 Celsius?) nem kellene-e megrendeznünk a K5-öt? Psze eszem ágában sincsen rászervezni Hemő szülijére, de vannak még tartalék hétvégéink. Deák Ferenc utca adott, felajánlom, Duna part, belváros, kocsmák KOZEL stb... (esetleg Pala is, bár folyó közelében kellene ugye) Addíg is kedvcsinálónak itt egy tegnapi kép... Jó szelet! (evezéshez nem kell, de általában vizitúrán hajó aljában mindíg van, illetve hajnalban a sátrak között járva is hallani ezt-azt, a fitymacsattogáson kívül...)