Golyó nem vesz részt a túrán
Keressük azt a személyt, aki vezet, ha van ötleted, jelezz vissza, 3 nap az indulásig..
Szerda délután önkénteseket várunk a tréler összeállításához
Csütörtökön este 7-kor mindenkinek találkozó a csónakháznál és a Deákban. Hajók a trélerre, csomagok a Mercire.
Aki bérelt hajóval jön, az a csónakházban várja a fuvart, a többiek a Deákban gyűlnek.
Egyes kajak 7 db (Car, Lev, Flo, HeP, Sku, Gab, Ger)
Kettes Kajak 3 db (Zol/Mol, Lal/Pil, Árpi)
Kenu 1 db (Cser/Zoz)
ez összesen 11 hajó
Nem látja a Fától az Erdőt. FőCserez. (bocsi a kiegészítésért -flo)
Cserez= A Cserezeknek minimum olyan cserzett az arcuk mint FaNándinak a célbaéréskor, képesek a lovon ülve aludni az esőben miközben a várost figyelik, mint ClintEastwood. Testüket kemény próbatételekben szerzett hegek borítják, a pálinkát úgy issza mint a vizet, és be tud foltozni egy 2literes kólásüveggel egy léket kapott kenut. Tudja az időjárást befolyásolni amit időjárásjedizésnek hívunk, azt is Nagymester szinten bírja, tudnak szemmel felhőt kergetni, esőfelhőt oszlatni, sőt akár az eleredt esőt is megállítani. Ezek bármelyikének nem teljesítésekor már buktadbazdmeg. Na ezaz. Idén újra tiszteletbeli cserezeket nevezünk ki! :) -flo
Évek óta vártuk, most megtörtént, a Google frissítette a Map és Earth térképeket, végre látszik Esztergom, illetve az egész Garam megnézhető.
sPanifert HOZZÁÁÁL!!
elindítottam egy régi fotós albumot, itt megnézheted:
http://picasaweb.google.hu/bulivolt
ha van fotód bármilyen buliról, hozd el, szkennelem, és felkerül
(1990-esévek elsőfele...NemesGabi: ÚÚristen egy igazi maroktelefon! Arca teljes transzban, ajkai felduzzadtak mint előszopónak a gruppenfilm felvételén.. :)+ fülbevaló, metálfekete popperraszta, Tina Turner hónalja a mellkasán -flo )
Pénzügyek: az indulás napján mindenki zsebéből kiröppen egy tizes, ebből 3 a busz, 5 a Merci, plusz pályamatrica.
Keressük azt a személyt, aki vezet, ha van ötleted, jelezz vissza, 3 nap az indulásig..
Szerda délután önkénteseket várunk a tréler összeállításához
Csütörtökön este 7-kor mindenkinek találkozó a csónakháznál és a Deákban. Hajók a trélerre, csomagok a Mercire.
Aki bérelt hajóval jön, az a csónakházban várja a fuvart, a többiek a Deákban gyűlnek.
Egyes kajak 7 db (Car, Lev, Flo, HeP, Sku, Gab, Ger)
Kettes Kajak 3 db (Zol/Mol, Lal/Pil, Árpi)
Kenu 1 db (Cser/Zoz)
ez összesen 11 hajó
Nem látja a Fától az Erdőt. FőCserez. (bocsi a kiegészítésért -flo)
Cserez= A Cserezeknek minimum olyan cserzett az arcuk mint FaNándinak a célbaéréskor, képesek a lovon ülve aludni az esőben miközben a várost figyelik, mint ClintEastwood. Testüket kemény próbatételekben szerzett hegek borítják, a pálinkát úgy issza mint a vizet, és be tud foltozni egy 2literes kólásüveggel egy léket kapott kenut. Tudja az időjárást befolyásolni amit időjárásjedizésnek hívunk, azt is Nagymester szinten bírja, tudnak szemmel felhőt kergetni, esőfelhőt oszlatni, sőt akár az eleredt esőt is megállítani. Ezek bármelyikének nem teljesítésekor már buktadbazdmeg. Na ezaz. Idén újra tiszteletbeli cserezeket nevezünk ki! :) -floÉvek óta vártuk, most megtörtént, a Google frissítette a Map és Earth térképeket, végre látszik Esztergom, illetve az egész Garam megnézhető.
sPanifert HOZZÁÁÁL!!
elindítottam egy régi fotós albumot, itt megnézheted:
http://picasaweb.google.hu/bulivolt
ha van fotód bármilyen buliról, hozd el, szkennelem, és felkerül
Pénzügyek: az indulás napján mindenki zsebéből kiröppen egy tizes, ebből 3 a busz, 5 a Merci, plusz pályamatrica.
Zoli parancsa: az indulás előtti nap felkerülnek a hajók és a csomagok a Mercire/trélerre. A csónakház este 8-ig van nyitva, a Merci odamegy, és a bérlők együtt felpakolnak. Onnan a Merci a Deákba :) megy, ahol a többiek csomagot, csónakot felpakolnak. Onnan a Merci zárt helyre megy.
Így másnap reggel hamarabb lehet indulni. Ez van, nincs kibúvó, nincs Trafónál csomaggal baszakodás.
Idei Kalap-Divat, Jura hozza 10€ összegért, a képen látható modellfiúnál lehet igényelni
Az idei túra 2008. aug. 001.-én kezdődik. Garamra megyünk, Zólyom - Esztergom távon.
A felkészüléskor számíts arra, hogy nincs minden bokorban ÁBÉCÉ, nem úgy, mint a Rábán, ezért konzervekkel készülj, ne hagyd otthon a szúnyogriasztót sem.
Kenutúra bemelegítés- Pilismarót - Hemő képek: http://picasaweb.google.com/hemerazs
Ma beszéltem Koós Lacival, a fuvar 45.000.-Ft 18 személyes klímás busszal, ha a táv 150 km. (Zólyom kb 116 km) plusz autópálya díj.
A létszám miatt kérek mindenkit, jelezzen vissza, hogy milyen hajóval, hányan jön.
Dilemma: Zólyomból, vagy 21 km-el feljebb, Besztercebányáról induljunk? Ha feljebb indulunk, akkor Z. környékén kell táborozni, a gyárak közt, a víz alacsony.
Ha Z-ból indulunk szárazföldi támogatással, akkor meg lehet állni útközben, egy várat megnézni, Flo tudja, miről beszélek, de közben megtaláltam a Flickr-en:

A Hajókat a tréler viszi, a cuccok egy részével együtt.
Csapatok, létszám, hajók, táv: (n.a.=nincs adat)
Busszal jön:
| 1 | Carlos |
| 2 | Levi |
| 3 | Flo |
| 4 | HetiPeti |
| 5 | Molly |
| 6 | Pilu |
| 7 | Cserkó |
| 8 | Zozó |
| 9 | Hemő |
| 10 | Lala |
| 11 | Gamester |
| 12 | Bobika |
| 13 | Yoda |
| 14 | Tusy |
| 15 | Sku |
| 16 | M.Geri |
| 17 | Árpi |
Carlos - kék Manitou kajak - végig
Levi - kék Manitou kajak - végig
Flo - 1. sz. svéd kajak - végig
HetiPeti - 1. sz. svéd kajak - végig
G.Zoli//Molly - Necki Gané - végig
Stve//Áki - gumicsónak - eleje
Cserkó//Zozó - kenu - végig
Hemő -még tudatlan
Lala//Pilu - Necki Gané - Lala végig, Pilu keddig
Gamester - egyes kajak - végig
M.Gergő - kék Manitou kajak - végig
Bobika - talán két napra Tusyval
Tusy - talán két napra Bobival
Yoda - n.a. - n.a.
Árpi - kettes kajak - végig
B.Norbi - Opel - első napok
Sku - tengeri kajak - végig
S.Bazsi - n.a - végig
BedőTomi - babapisiltető a túrán 1 éjszaka
Ottó//Golyó - Merci - végig
AndOr - Suzuki - keddtől
Hajók: ~ 13
Barmok: ~ 20
Kötelező Felszerelés!!::
A hajók rögzítése végett MINDENKI VEGYEN 1 (EGY) DB NORMÁLIS SPANIFERT!!
Várom a visszajelzéseket, kérdéseket!
sku
Gyerekek, bandi bácsi már 7.50.-kor a hajóház fele tartott, de ti megint :) sehol!!
Így visszafeküdtem várni. Ha ez mégegyszer előfordul megba....tokat, és jól nem várlak + :) :)!!
Ez megint vmi qrvajól sikerült!
Garatula mindenkinek!
Kreatív társaknak felhívásként közölném, lassan (hál istennek!) szükség lenne a GRAMM GARAM 2008 víziturha le(o)gólyára!
Sku-én ugyanúgy aludtam, csak mert kölcsönadtam egy ikerfaternak a hálózsákomat, jól meg is fáztam..viszont minden tiszteletem a májamé!
Megvolt a buli, én a hálózsákom nélkül aludtam szénnéázva a sátorban, de tetszett. Nem sok képet csináltam, ide is elfér, Hemő mester viszont fotózott, azok mennek a nagy albumba.
a fotók előtt mindenképp Flo ébresztése a hivatalos indulás UTÁN másfél órával:
.jpg)
A
szombati időjárás a weather.com szerint: weather.com
A bbc.co.uk szerint: BBC
Ha nem esik, megyünk, reggel tali a faháznál.
(Ha Hemőt jól értettem, Zoli és néhány vakmerő esőben is indul?...)
Az ünnepelt az útra készül tálca sörrel, és saját 2007-es fruit-mix vegyigyümi pálesszel.
Mindenki az időjárás galaktikus (jedi alapú) jó irányba forgatásával törődjön addig is.
Ja, hogy emlékezzünk: ilyen időben táboroztunk Rábahidvégen
"Hugyecz Andor [giga] (936) Üzenek
Hello mindenki!
Ki Hemő bulira készül, szurkoljon,
hogy eső nyakunkba ne hulljon.
Maróti homokot ne fújja a szél,
villám az arcunkat ne csapja szét.
Had legyen jó mulatság, dínom dánom,
és mindenki ott legyen kerek e világon.
Tehát most mindenki tegy össze kezét,
Hemő nagy buliját ne a rosszidő b.ssza szét!"
HetiPeti reakciója:
"Hetényi Péter [Heti Peti] (674) Üzenek
Sajnos ezt most kihagyom apukás teendők végett.Az Erő legyen veletek!!! Üdv.Heti Peti"
go!
a fotók előtt mindenképp Flo ébresztése a hivatalos indulás UTÁN másfél órával:
.jpg)
A
szombati időjárás a weather.com szerint: weather.comA bbc.co.uk szerint: BBC
Ha nem esik, megyünk, reggel tali a faháznál.
(Ha Hemőt jól értettem, Zoli és néhány vakmerő esőben is indul?...)
Az ünnepelt az útra készül tálca sörrel, és saját 2007-es fruit-mix vegyigyümi pálesszel.
Mindenki az időjárás galaktikus (jedi alapú) jó irányba forgatásával törődjön addig is.
Ja, hogy emlékezzünk: ilyen időben táboroztunk Rábahidvégen
"Hugyecz Andor [giga] (936) Üzenek
Hello mindenki!
Ki Hemő bulira készül, szurkoljon,
hogy eső nyakunkba ne hulljon.
Maróti homokot ne fújja a szél,
villám az arcunkat ne csapja szét.
Had legyen jó mulatság, dínom dánom,
és mindenki ott legyen kerek e világon.
Tehát most mindenki tegy össze kezét,
Hemő nagy buliját ne a rosszidő b.ssza szét!"
HetiPeti reakciója:
"Hetényi Péter [Heti Peti] (674) Üzenek
Sajnos ezt most kihagyom apukás teendők végett.Az Erő legyen veletek!!! Üdv.Heti Peti"
go!
Vazzameg az idő ki akarja nyírni a Hemő29 lett-es rendezvény kenutúrás főpróbát (ál K5)!!
Felvetés: amennyiben nem sikerül vízen tölteni a szombatot (15-17 Celsius?) nem kellene-e megrendeznünk a K5-öt? Psze eszem ágában sincsen rászervezni Hemő szülijére, de vannak még tartalék hétvégéink. Deák Ferenc utca adott, felajánlom, Duna part, belváros, kocsmák KOZEL stb... (esetleg Pala is, bár folyó közelében kellene ugye) Addíg is kedvcsinálónak itt egy tegnapi kép... Jó szelet! (evezéshez nem kell, de általában vizitúrán hajó aljában mindíg van, illetve hajnalban a sátrak között járva is hallani ezt-azt, a fitymacsattogáson kívül...)

KenuTúra Edzés!! júni 14 szombat reggel 8.00, azaz:
szia.
júni 14, szombat, a programod:
-korán felkelsz, nem fürdesz le
-ha más is van otthon, elköszönsz. Ha nincs, nem.
-betájolsz a Faház büfé felé
-Jedi erővel a szar hajódat oda teleportálod akárhogy
-8 és kilenc között odaérsz
-Flo: 8 és kilenc közt, nem kilenc után.
-kávé-cigi-agancsos kóla-sör
-cigi-agancsos kóla-sör
-cigi-agancsos kóla-sör
-vízreszállsz
-többre nem emlékszel.
A korai indulás oka az Egom-Marót vizi táv sok kocsmája, szobi betéréssel. Szárazföldi támogatás nélkül, vizi támolygással.
Jó a feje, itt a helye!!
június 14-én szombaton KenuTúra időmérő és bemelegítő
edzést tartunk Esztergom - Pilismarót távon. Maróton ekkor lesz Hemő 29. születésnapi össznépi onániája, így nemcsak evezésből, de sátorverésből és lerészegedésből is lehet gyakorlatot szerezni.
Nem kell aggódni a Pilismarótra vetődött hajók miatt sem, Zoli intézi a tréleres fuvart.

Mikor legyen a start Egomban, meg hol? Szerintem 8-9 körül és a Faház.
Szárazföldi támogatás Zolika teherautója - Stve által szerkesztett felépítmény - Golyó a volánnál, Andor külön autóval LifeGuard/BayWatch
Ákos és Stve jelezte, hogy nem tudnak teljes távon jönni, az így árván maradó hajók jönnek tovább a tréleren.
K5 nap: Zoli, Flóri, én, meg aki akar a K5 nap hajnalán felszaladunk Breznóba, megnézzük, mi a vizipálya, visszaszaladunk, és a K5 napon informáljuk a megjelent Kenutúrás Társakat a látottakról.
Előtakarékosság Május 01-től, havi 5000 Forint közös kasszába, ebből vonatjegy, üzemanyag satöbbi lesz.
A pénzt elkülönített bankszámlán gyűjtjük, lehet utalni is, akinek egyszerűbb.
A túra időpontja FIX!!
A CsupaKabra legyen veletek!

sku
Ákos és Stve jelezte, hogy nem tudnak teljes távon jönni, az így árván maradó hajók jönnek tovább a tréleren.
K5 nap: Zoli, Flóri, én, meg aki akar a K5 nap hajnalán felszaladunk Breznóba, megnézzük, mi a vizipálya, visszaszaladunk, és a K5 napon informáljuk a megjelent Kenutúrás Társakat a látottakról.
Előtakarékosság Május 01-től, havi 5000 Forint közös kasszába, ebből vonatjegy, üzemanyag satöbbi lesz.
A pénzt elkülönített bankszámlán gyűjtjük, lehet utalni is, akinek egyszerűbb.
A túra időpontja FIX!!
A CsupaKabra legyen veletek!

sku
Megtartás a kenud megható folyásirányú van könnyű a felső Meramec régió áramlásain. Neked éppen ellátásba, amit a hajó meghegyezett abban az útban, amit akarsz, menned kell, és meg kell engedned a folyónak, hogy elvégezze a munkát. Mégis a tapasztalat mutatkozott ez nem olyan egyszerű, mint ez megjelenik.
A trükknek kapnia kell egy jó kezdést: győződj meg arról, hogy a személynek, aki ül az elülső részben, elég lábtere van. (A múlt nyáron egy barátunk költötte őt elseje lebeg miközben evezi a meghajláspozíciót egy fordított kenuban. Neki volt a lábtér 4 hüvelykje az utazásért, és nem egy nagyon jó idő.) Általában az elülső részben lévő személy egyenesen előre evez és az a hajófar szintén haladó umphot* nyújt, de felelős azért, hogy kormányoz és felbukik.
Akár egy nagy kibocsátási joggal nézhetünk szembe - megtartás a kenu a kormányozott tulajdon kapcsolatokban lehet a súrlódás egy forrása, plátói vagy másképp. Lebegni olyan kihívó lehet, mint az, hogy tapétát akaszt. Amíg mindegyik párnak alakítania kell majd a saját útjukat miközben folyásirányúakká válunk, javasoljuk azt a személy hátul aggódik a kormánymű és a meghajlásevezős-kísérlet miatt hogy finom emlékeztetőket nyújtson, hogy egy szikla vagy a bármi van holtan elöl. A meghajlásszemély csinálja a legjobb kilátót.
A haladó ütés ugyanaz meghajlásnak és komoly evezősöknek is. Természetesen van minden elég különleges technikák tudsz tanulni, de neked tudnod kellene, hogy a felső kéz az evezőn tetőn fogja a fogantyút, és nem tart az ehhez hasonló dolog egy golfklub volt. Az kart csökkent miközben tartja az evező torkát, - elvégzi a munka legnagyobb részét, úgyhogy lehet, hogy kapcsolsz miközben időnként oldalakat evezel hogy tartsd mindkettőt, a karok egyformán edzettek.
Hogy fordítsa a kenut, a komoly evezős tudja cselekedni két dolog közül az egyiket. Ő vagy ő tud tenni egy olyan haladó söprésütést, ami ki fogja nyitni a kenut az irányába az oldalellentét irányába, amit evezel. Hogy tedd ezt az ütést, elől eléred az evezőt kint, de ahelyett, hogy lehúzod azt a kenu mentén, terjedsz a pengén kívül a vízben, gyártás egy C alakul ha mocorgás az almás vaj egy hatalmas kannája. Messzi hátsóként markolja fel az evezőt te ahogy elől kihúztad azt, azután emeled azt kint és teszel egy másikat ha szükséges. A fordulás egy gyorsabb útja a fordított söprés. Ez azon alapul ugyanaz C alakul a vízben, de hátrafelé teszi azt, úgyhogy az evezőt mozgatják a meghajlás irányába. Az ütés, ha elvégzett jelentős mennyiségű erővel, van általában annyira erőteljes az ez szükséges tenni egyetlen félútra levő. Vedd ki az evezőt a vízből éppen, amikor a karodat, ami tartja az evező torkát, teljesen kiterjesztik az ütés közepén. Legjobb használni ezeket a fordított söpréseket, amikor egy gyors kanyar szükséges.
Még a folyó egyenes szakaszain is tartani a kenut, ami egyenessé válik, nem egy egyszerű dolog. A legkönnyebb mód, hogy egyenesek legyenek, a két alkalmi munkásnak van hogy az evezőiket viselje a kenu oldalaival szemben, és mindkettő egyenesen elöl evez.
Jó szelet!
2007 november 10. szombat 16.00 Egom, Deák 55, Sku/Flo iroda udvara
Az előző hírekkel ellentétben (péntek reggel)
ma este hozzuk el a csónakházból a kajakokat
1/2 8 órakor
akit érint az kamon oda...
Gabes
ma este hozzuk el a csónakházból a kajakokat
1/2 8 órakor
akit érint az kamon oda...
Gabes
1. pénteken 10kor indulunk. Ez nem azt jelenti, hogy 10re kell a Trafóban lenni.
2. a hajókat két helyszinen pakoljuk fel: itt nálunk az irodában, és a csónakházban.
3. legkésőbb csütörtökig a hajók érjenek be ide hozzánk.
4. túra közben a Mercin mindent vízállóba/hordóba kell tenni.
5. a vízreszállás helyszíne kb 260 km innen, az első nap már vízen leszünk, és megpróbálunk 5 km-t evezni Magyarlak-ig.
forgatókönyv:
pénteken reggel (mondjuk 8-fél 9) a Merci felszedi a csónakházból az 5 (öt) hajót, onnan átjön az irodához, ott rákerül a többi hajó és a csomagok. Ezek után Trafó - indulás.

sku
2. a hajókat két helyszinen pakoljuk fel: itt nálunk az irodában, és a csónakházban.
3. legkésőbb csütörtökig a hajók érjenek be ide hozzánk.
4. túra közben a Mercin mindent vízállóba/hordóba kell tenni.
5. a vízreszállás helyszíne kb 260 km innen, az első nap már vízen leszünk, és megpróbálunk 5 km-t evezni Magyarlak-ig.
forgatókönyv:
pénteken reggel (mondjuk 8-fél 9) a Merci felszedi a csónakházból az 5 (öt) hajót, onnan átjön az irodához, ott rákerül a többi hajó és a csomagok. Ezek után Trafó - indulás.
Ardi Balcsira ment, a faktor otthon pihent:

sku
| Kajak | Kenu |
| 1 Gabi | 1 Carlos-Levi |
| 2 Flo | 2 Art-Mech |
| 3 Sku | 3 Árpi-Szabi |
| 4 B.Norbi | 4 Pilu-Lala |
| 5 Molly-Zolika | 5 Tusi-Yoda-S-Bazsi |
| 6 Hági | később aszimilálódik: |
| 7 Heti | 6 Stve-Áki-Ámon |
| 8 Ardi | 7 Andor-Szesze |
| 9 Heti-Peti |

Az összesen 9 kajak és 5+2 kenu, ebből 14 hajó utazik pénteken.
Stve szállítója 10 darabos, a Merci meg 3.
valahogy feltesszük.
valahogy feltesszük.
azért télen sem voltunk rest. Ctrl+V nézz rá erre: http://www.youtube.com/watch?v=XVOJtJiVJt0
19 fős IVECo kisbusz júli 6 péntek 10re odarendelve a Trafó bázisra. ára: 120 ft/km. Az útvonal hossza 255,0 km, ami odavissza 510, az szorozva 120-al: 61200 ft, az elosztva 15-el: 4080 FtZolika szárazföldi mercijébe sofőr Golyó mellé 6 (hat) ember fér.Figyelem:lassan itt van június 10.-e,a következő túraelőleg (5000 Ft) határideje.a pólókat el lehet vinni!!Mosogató felett megtekinthető Nálunk a teljes útvonal.Ottóka mégis jön, szárazföldi támogató szerepben Golyóval. Stve dolgozik a hajószállító tréler update-enjelenlegi névsor:Gabes - Flo - HetiPeti -Skupapa -Carlos - Levi - Gräff - KoszekG. Zoli - S. Bazsi - Tusi - Molly - Ardi - Cserkó - Árpi - B. Norbi - Heti - Taki - Hági - Pilu - Lala --később csatlakozik: Áki - Stve - Ámon Peti - Sz. Ádám - Andor --szárazföldi támolygás: Golyó - Ottesz
sku
sku




